A nyakszegély keményitett, fehér, A szürke zubbony is szorosra húzva - A jéghideg ravasszal összeért, S a tisztnek elfehéredett az ujja. Gyerünk! Ki tudja, most van itt a perc? Nagyon közel van, és akármi rút: Ha már „Makárovot” fogott a mersz, A gyenge pontig oly csekély az út! A mozdulat lefújt egy árva tincset, Ezért egészen egyszerű a cél - A víg Halál kinézte már e kincset: A torkolat lenyírt pihékhez ér. A jobb szemöldök íve felszaladt, A bőr alatt egy ág magát dobálta - Nem ontatott ki még a vér, haladt, A lüktetés a tervet opponálta. De még előbb, hogy mindent eltalál A fül felől a kérgen át s az arcon - Nagyot lesett a jószemű Halál Egy megható, dühödt erecskeharcon... A piszmogást hibája még tetézte: A tokba vissza! - napja így kitelt. A vén Halál először állt le, s nézte Az Életet, mit mindig is rühellt.
© Marosi Lajos. Fordította, 2017
© Marosi Lajos. Előadása, 2020