Tiszta szózatára megnyugodtam. Szólt: „Ne titkolózz!” - S kimondom én. Árulókra majd, kiben csalódtam, Jó uram csapást csapásra mér. Ki tudja - bordaközbe kést merít, Vagy ablakukba tűznyilat repít, Vagy összegyűri, vasba zárja, kőbe.... Mikor? Megint csak nem tudom - jövőre, Vagy mostan épp, de meglehet, előbb... A sors kanyarba’ nem előzhetőbb, Az életúton is nehéz kerülni, A féktelen se jól szivárog át. S hogy én? Mit én! Tudok nyugodtan ülni, Ha kő, ha jég s golyó zuhogna rád.
© Marosi Lajos. Fordította, 2016
© Marosi Lajos. Előadása, 2020