Sodort a bál, a léptek, arcok izzitója! A hármas új ütemre vert a tánc s a szív, A nők találtak párra most egy fordulóra. Fehér a valcerünk - eláll a szó, ha hölgy e táncra hív. A parkett nem tebenned érzi ördögét, Habár a terved táncba vinni egyet: őt - De mindig másfelé lohol, ki eltökélt - Beteghez ér ki, gépre száll a front előtt. Ma lénye testet ölt, reálisabbra vált, A lány, kiért a vágyaid a bálba szöktek, Nos ő feléd sietve vág a termen át - S a vér kering, akár a tánc, agyadba lüktet. Csak máz a nyugalmad a zaj közepette, De árnyad a lelki tusát kifecsegte - Csapongva, remegve, sután követett - gyertya füstje mögé. Karold keringve hát, röpítsd e nagy csodát, Ha kell, kimented ezt a nőt egy pengeélen át - Ne fagyj le, a két kezed ölbe ne tedd: férfi légy - az övé! Hogyha szól is a dal, de hiányzik a szív: az a hang halovány. Hogyha lüktet a sor, no de nem köti rím: szabad akkor a vers. Hogyha színeit összefonod, az a mennyei pászma: fehér. Hogyha egybekering a világon a valcer: az itten a hó! Hatott a szende tánc - a kételyek kihunytak, Az ifjak álma, kedvtelése célba ért, Igent a táncosok ma női szóra mondtak - Ne jutna férfi-mersz elég? No nem azért, no nem azért. A lányok báli rangja hölgy, ez így szokás, S mi szédülünk, keringve századok között. De már köszönni kéne, lassan indulás - Beteghez érni, gépre szállni harc előtt. Fehér miként a hó, te tánc körözz, na még! - Hogy itt a hóesés soká ne hagyja félbe! A lány hívott, hogy életének párja légy, S te falfehéren élted át - kezéhez érve. Csak máz a nyugalmad a zaj közepette, De árnyad a lelki tusát kifecsegte - Csapongva, remegve, sután követett - gyertya füstje mögé. Karold keringve hát, röpítsd e nagy csodát, Ha kell, kimented ezt a nőt egy pengeélen át - Ne fagyj le, a két kezed ölbe ne tedd: férfi légy - az övé! Hogyha szól is a dal, de hiányzik a szív: az a hang halovány. Hogyha lüktet a sor, no de nem köti rím: szabad akkor a vers. Hogyha színeit összefonod, az a mennyei pászma: fehér. Hogyha egybekering a világon a valcer: az itten a hó! A bál az bál - ha líceumban, tiszti klubban, Ha oszlopok között, ha nem (csak mázli kell) -, A nők találtak partnerükre itt e honban A múltban is, fehéren tiszta valcerükre kérve fel. Szemük lesütve, ám legyőzve megszokást, A csenden és keserven át figyelve ránk, A nők kivédtek annyi férfi-balfogást - A bálterem hatalmas így: egész hazánk. Ha messze elröpít a szél szemünk elől, Idézd fel azt a bált, s a kedved újra éled. Itt várnak rád - a víz alól, az ég felől -, S lesz valcer is, fehér, ha utad erre téved. Csak máz a nyugalmad a zaj közepette, De árnyad a lelki tusát kifecsegte - Csapongva, remegve, sután követett - gyertya füstje mögé. Karold keringve hát, röpítsd e nagy csodát, Ha kell, kimented ezt a nőt egy pengeélen át - Ne fagyj le, a két kezed ölbe ne tedd: férfi légy - az övé! Hogyha szól is a dal, de hiányzik a szív: az a hang halovány. Hogyha lüktet a sor, no de nem köti rím: szabad akkor a vers. Hogyha színeit összefonod, az a mennyei pászma: fehér. Hogyha egybekering a világon a valcer: az itten a hó!
© Marosi Lajos. Fordította, 2015
© Marosi Lajos. Előadása, 2020