A bosszuság grimaszba csúszik: Sok éve bánt - az élet ott, Hol én vagyok, csak úgy elúszik, S ahol nem én - pezsegve flott. Hovatovább naponta jött meg Tucatnyi durva korholás: „Csak elmebaj kering körötted, S ahol te nem vagy, ott csodás. Te csak kivársz, sietsz behozni, Hazudsz, s remegsz, hogy elmaradsz, Ma már alig nevetsz, s tudod mi: Fogyó a hang, amit kiadsz! Erőid, mint a füst, leülnek - Miért pazarlod őket el? Amerre jársz, dehogy repülnek, Amerre nem, ott szárnyra fel.” Adok a jajra, élcre, bírom, De mert a brancsom arra kér, A piszkolóim újra szítom, S futok tovább előlem én. Csak élek, nem csodára várok, De szégyenem dühöng magán - Naponta alkalomra vágyok, Hogy elpucoljak - arra tán... Daloltam, uh, tüdőm kitártam, Ruhátlanul bomoltam én - Hiába: itt mocsári gáz van, S valahol ottan - oxigén!.. A mázlim ám a Föld-motolla, Motyómba lökve pár gatyát, Csak ott teremtem. - Hej, ha volna Egy visszaút a zűrön át!
© Marosi Lajos. Fordította, 2016
© Marosi Lajos. Előadása, 2020