A rongy hideglelés megint elér, Szivem kapál - bödönben ócska vekker -, Velőmben átkozott zsivány is él, Göcsörtös, enyvezett, majomkezekkel. Ha munkamániám az égig ér, Barátaim morognak: „Újra kész lesz” - Belém a két dudás aligha fér! Az én helyemben Ő jut oxigénhez. Vagyunk nem egyfivér, az Én nem Ő - Hogy is van ez - bolond agyalna véle -, A vér kevert, enyém a csínytevő. Sztrugáckijéknak ezt tanulni kéne. Bevárja, míg lejár a fordulóm, A sort - kezem vezetve - Ő faragja, S leszek miatta durva, számitó, Meg áruló - tömegbe’ és darabra. Sehogyse várok én feloldozást, Az élet elmehet, pucolhat, úszhat - De nem kivánom azt a villanást, Hogy épp erőt vesz rajtam Ő, s lerúgtat. De összeszedtem én kevés erőt - Ha csoda esne, az se mentené meg: Nyelek, s erembe juttatok be mérget - Zabálni fogja, s kész - becsaptam Őt!
© Marosi Lajos. Fordította, 2016
© Marosi Lajos. Előadása, 2020