Hiszem, hogy él a régi csillagunk, Habár ki nézegetne már az égre - Repedt sinen futott a mozdonyunk - S Marinka, mégis itt vagyunk egészbe’. Kocsinkba szembe-dömper ütközött, De tudni kell keresni és találni, A sírhelyünk előre nem kötött, Hol egy remény se nő, minek leszállni. Vert a jég, meg a sors, de mi ritka, Repülőnk csak a nyár fele vitt - Veled élt a remény, ez a nyitja, Na nekem meg a mázlim a hit. Ezúttal is, hogy újra repdesünk, Hiába száz alatt a gép esélye, A fény kihuny, bizony direkt nekünk, S fülünkbe búg a két motor zenéje. Akadt „Tupoljevünk”, „Il”-ünk, „Jak”-unk A Charles de Gaull-ra épp vagy Barnaulba - S ha mégis óceánba csobbanunk, A dupla testre cápa úgyse bukna! Fogy a perc - s kinevetnek a népek: „Belepistul a hely, ami vár!” Tudom én: lepotyognak a gépek, De mi nem, sose - nincs az az ár! Olyan dologra bátorít erőm, Amit a földi sprintelők se tesznek: Zuhanva ölbe kaplak én előbb, S a plédjeink irányt Hawaira vesznek. Ha úgy adódna majd, hogy egyikünk Halálosan beteg találna lenni, A kórt legyűri szikraként szemünk, Vagy róka kínja fogja visszaverni. Lezuhanhat a Maisons-Laffitte-ra Maga „Skylab”, az űrbeli cucc, Riogathat a sors - „la finita” -, De mi vágjuk e szóra: „hazudsz”!
© Marosi Lajos. Fordította, 2016
© Marosi Lajos. Előadása, 2020